Új rovatunk: TUDTAD?

Folyadék-, széhidrát- és sópótlás a sportban

Folyadék-, széhidrát- és sópótlás a sportban

A sportolók folyadékigénye a fokozott fizikai igénybevétel miatti izzadási, légzési és egyéb okok miatti nagyobb víz és ásványi anyag („só”) veszteség következtében magasabb az átlagosnál. Teljes cikk megtekintés

Tudtad? Futók teljesítményfokozása: igazolt módszerek

Tudtad? Futók teljesítményfokozása: igazolt módszerek

Tudtad? Ahhoz, hogy egy anyag vagy módszer teljesítményfokozó hatását megítéljük, át kell tekintenünk használatának megalapozottságát és a módszerrel elvégzett tudományos kutatásokat. Teljes cikk megtekintés

Sportorvosi engedély: alkalmas? versenyezhet?

Sportorvosi engedély: alkalmas? versenyezhet?

A sportorvosi alkalmassági- és időszakos szűrővizsgálatok célja a betegségek, sérülések, illetve az ezekre hajlamosító kockázati tényezők kiszűrése, azon elváltozások felismerése, amelyek megléte esetén a versenyszerű sport, illetve egy adott sportág folytatása egészségkárosító hatású lehet. Alapvető célja tehát a sportoló egészségének védelme. Teljes cikk megtekintés

Sportorvosi vizsgálat - mire számíthatsz?

Sportorvosi vizsgálat - mire számíthatsz?

Versenyezni néhány sportág kivételével kizárólag érvényes sportorvosi engedéllyel lehet ... Teljes cikk megtekintés

Tudtad? Hiteles információk az L-karnitinről

Tudtad? Hiteles információk az L-karnitinről

Tudtad? Szemben azzal amit a reklámokban lassan évtizedek óta állítanak, az L-karnitin fogyást elősegítő, zsírégető hatását vegyes étrenden lévő egészséges felnőtt emberekben még soha nem sikerült kutatások során meggyőzően alátámasztani! Speciális csoportokban és egyes egyénekben ez a hatás nem zárható ki, ám ilyen célra az L-karnitin alkalmazása értelmetlen. Teljes cikk megtekintés

Tudtad? Az emésztőrendszeri vérzések, a bélszövet különböző mértékű elhalása az élsport gyakori kísérői!

Tudtad? Az emésztőrendszeri vérzések, a bélszövet különböző mértékű elhalása az élsport gyakori kísérői!

Tudtad? Az intenzív testi aktivitás a vese, gyomor-bél rendszer, máj oxigénhiányos állapotát (ischaemia) idézheti elő, ezzel járó átmeneti vagy tartós funkciókárosodással együtt ... Teljes cikk megtekintés

Tudtad? Asztma az olimpikonok körében – Gének szintjén kezelhetőek a panaszok?

Tudtad? Asztma az olimpikonok körében – Gének szintjén kezelhetőek a panaszok?

Tudtad? Az asztma (asthma bronchiale) a sportolók körében igen sűrűn előforduló krónikus kóros állapot. Sokan azzal magyarázzák az elit sportolók asztmásként való gyakori diagnosztizálását, hogy kizárólag ilyen módon válik számukra legalizálhatóvá az asztmagyógyszerekkel történő doppingolás ... Teljes cikk megtekintés

Tudtad? Paraziták az agyban - Mikroorganizmusok a teljesítményfokozásban

Tudtad? Paraziták az agyban - Mikroorganizmusok a teljesítményfokozásban

Tudtad? Vezető kutatók ma egy fajok sokaságából álló, azok által meghatározott és így sok irányból befolyásolható működésű szuper-organizmusként, ember-mikroba hibridként kezelik az emberi szervezetet, önálló világként, melyet természetesen egyedi támadók néha legyőzhetnek. A világ mikrobákon keresztül történő megértése lehetőségek ezreit teremtheti meg jelenlegi gondjaink kezelésére ... Teljes cikk megtekintés

Sportolók

Nyomtat Küldés

Válasz a dopping veszedelmére: az erény etikájának bevezetése a sportvilágban

A doppingolás ellen folytatott küzdelem fő célja a sportolók hosszú távú testi egészségének megőrzése, valamint a fairness, azaz a becsületesség érvényesítése.

Előzmény (a cikk első része): A kiválóság célkitűzése és a dopping veszedelme

1. Javaslat paradigmaváltásra

A doppingolás ellen folytatott küzdelem fő célja a sportolók hosszú távú testi egészségének megőrzése, valamint a fairness, a becsületesség érvényesítése. Ezt mindenképpen folytatnunk kell!

Fontos megemlítenünk, hogy XII. Piusz pápa már 1955-ben kijelentette: „Értsük meg, hogy a sportolót semmilyen indíték nem tántoríthatja el az általános erkölcsi törvény betartásától, amely három viszonylatban - a család, a társadalom és az egyén szintjén - érvényesül. Ami az utóbbit illeti, helytelenítenünk kell azt az állítást, hogy az egyén korlátlanul rendelkezhet teste felett, vagyis túlhajszolhatja magát, és kockára teheti egészségét, sőt a vágyott eredmény érdekében akár súlyosan egészségkárosító szereket is fogyaszthat. A serkentőszerek használata nemcsak hogy rongálja a testi egészséget, és nagy valószínűséggel helyrehozhatatlan károkat okoz, a specialisták ezenfelül csalásnak is tekintik."

A figyelmeztetések ellenére a doppingolás egyre terjed, és sorra öli a sportolókat, míg végül fel fogja számolni magát a sportot. Rengeteg sportoló életét követelte már, ám a sport maga még életben van. Úgy tűnik, napjainkban a sport Achilles-sarka az a kiválóságra való törekvés - győzelem mindenáron -, amely a görögökkel kezdődött, és még intenzívebben érvényesül a mai korban. Ez a sport gyenge pontja. Vajon nem lehetne-e ugyanez az Achilles-sarok a támadási felület, az az ajtó, amelyen belépve elősegíthetnénk ennek a világnak az átalakulását? Más szóval a kiválóságra törekvés nem szolgálhat-e a változás katalizátorául? Hadd magyarázzam meg!

Arra kértek fel, hogy „a sportetika mint társadalmi paradigma" témájáról beszéljek. Ám valójában egy paradigmaváltást szeretnék javasolni a doppingolás és a sportot sújtó egyéb betegségek ellen folytatott küzdelemben, és a javasolt új paradigmát „erényalapú sportetikának" nevezem.

Mint már láttuk, a kiválóságra törekvés az ember veleszületett tulajdonsága. A legtöbb emberi tevékenység mélyén, sőt szinte mindennek a mélyén, ami az emberben csodálatra méltó, az a vágyunk rejtőzik, hogy magasztos célokat szeretnénk elérni. A legtöbb ember arra vágyik, hogy kiválóan teljesítse azokat a feladatokat, amelyeknek odaszentelte magát; és szinte mindenki csodálja a kiemelkedő teljesítményt, még olyan területen is, ahol ő maga nem annyira jó. Johan Huizinga Homo ludens című, klasszikusnak számító művében meggyőzően bizonyítja, hogy ez a kompetitív vonás - a játék, a versengés, a sokféle területen való kiemelkedés vágya - egyben az emberi kultúrát létrehozó alkotó géniusznak is sajátja. Példaként az ókori olimpiai játékokat, a pazar római játékokat és a barokk művészet korszakát említi.

Bizonyos értelemben a doppingolás is erre a kiválóságra törekvésre, a citius, altius, fortius rendíthetetlen hajszolására vezethető vissza. Ugyanakkor a csalással és egészségkárosító módszerekkel megszerzett kiválóság valójában hamis kiválóság. A valódi kiválóság kiváló módszereket kíván - nem szerezhető meg tiltott módon. Rizómaszerű, felületes korunkban nagy szükség van a valódi kiválóság mélyebb és átfogóbb meghatározására, és különösképp annak a sportra való alkalmazására. Természetesen folytatni kell a doppingellenes kampányt, de talán érzékenyítéssel, valamint kormányszintű és egyéb testületek bevonásával a kiválóság törekvését - ha beágyazzuk egy erényközpontú etika értékrendszerébe - fel lehetne használni a változtatáshoz.

2009 novemberében, a harmadik vatikáni sportszemináriumunkon a panelbeszélgetés az alábbi kérdésre összpontosított: „Mit jelent bajnoknak lenni?". Más szóval azt próbáltuk meg feltérképezni, hogy miképpen definiálhatjuk a siker fogalmát. Vajon kizárólag külső dolgokról, ezüstről vagy aranyról lenne szó? Vagy szóba jöhet belső tényező is?

John Wooden, az amerikai egyetemi kosárlabda egyik legsikeresebb edzője szerint a „siker nem más, mint lelki béke, amely akkor jön létre, amikor az ember elégedett, mert tudja, hogy mindent megtett azért, hogy mindazt kihozza magából, amire képes".

Nagyon fontos ebben a definícióban, hogy belülről határozza meg a sikert: hiszen azt egyedül te tudhatod, hogy győztél-e vagy csaltál. Talán túl könnyen elfelejtjük, milyen mély vágy él minden ember szíve mélyén a transzcendencia iránt. Az ember nem csupán homo economicus, hanem homo sapiens is, akit gondolkodásra és spiritualitásra való képessége különböztet meg az állattól, és helyezi olyan kontextusba, amely túlmegy az anyagi valóságon a spiritualitás irányába.

Mindez felveti a kérdést, hogy mi is az elégedettség valódi forrása. Az belső vagy inkább külső? Vajon a doppingoló sportolót tényleg boldoggá teszi, hogy néhány évig élvezi a győzelmeit, amíg csak el nem veszíti az érmeit és az egészségét is? Miből fakad tehát a boldogság? Mike Tyson ökölvívó megindító szavai jutnak eszembe, aki a börtönt is megjárta, és utolsó mérkőzése előtt ezt válaszolta egy kérdésre: „Régebben, amikor reggel felkeltem, egykori edzőm (Cus D'Amato) reggelit csinált nekem. Most már nincs köztünk. Jól fogok bokszolni, de ha a dolog mélyére nézek, vajon számít ez valakinek? [...] Nem tesz boldoggá a győzelem. Kiteszem a szívem, és beleadok mindent, de ha vége, nincs ott Cus, hogy megmondja, hogy játszottam, és már az anyám sem él, akinek megmutathatom az újságkivágásokat."

XVI. Benedek pápa prágai utazása során szintén szóba hozta a - különösen a fiatalokban meglévő - kiválóság iránti vágyat: „Civilizációnk válaszút előtt áll - jelentette ki az egyházfő -, a jóság, igazság és szépség egysége nyugtalanító módon felbomlott, s ennélfogva igen nehéz egyetértésre jutni az egyetemes értékek felől. Egy ilyen helyzetben minden progresszív törekvésnek a kereszténység élő hagyományából kell merítenie. Európának, keresztény gyökereihez hűen, az a sajátos hivatása, hogy az egyének, közösségek és nemzetek közös javán munkálkodva érvényesítse ezt a transzcendens világlátást. Különösen fontos és sürgős feladat olyan neveléssel megalapozni az európai fiatalok életét, amely tiszteletben tartja és kibontakoztatja azt az istenadta képességüket, melynek segítségével felülemelkedhetnek az őket sok esetben akadályozó és a fejlődésüket gátoló korlátokon.

A fiatalok - folytatta a pápa - örömmel megragadják a kiemelkedés lehetőségét a sportban. Vajon ha magasztos ideálokat állítunk eléjük, nem fogják-e ezeket is ugyanúgy megragadni, és erényes életre, részvétre és jóságra törekedni? Szívből kérem a szülőket és a közösségek vezetőit [...], hogy mutassák fel a fiataloknak azokat az értékeket, amelyek összehangolhatják a vágyaikhoz, törekvéseikhez méltó nevelés intellektuális, emberi és spirituális dimenzióit."

2. Az erény etikája a sportban

Amint már említettük, a sportról való beszédben hemzsegnek az utalások a kiváló teljesítményre. Ez az erény etikájára is igaz. Az ógörög arété szó pontosan ezt jelenti: kiválóság. Az arété bárminek a kiválóságára utalhat. Az emberi világban tehát az erény az emberi kiválóság fokmérője. Egyik ember sem születik kiválónak, viszont egy bizonyos emberi minőség megszerzésével kiválóvá válhat.

Minderre azt lehetne válaszolni, hogy aki az erénygyakorlásra alapozott sajátos sportetikát képzel el a mai korban, abban egyszerűen túlteng a nosztalgia. Ebben lehet valami igazság. A polisz a maga közös normáival, céljaival, identitásaival rég a múlté, és ezeket az elveket lehetetlen a modern, hagyományaitól elszakadt multikulturális világra alkalmazni. Mindazonáltal ha a sport a maga részletesen lefektetett szabályaival és a fair play hallgatólagos ethoszával nem képes alakítani és formálni az emberi viselkedést, akkor vajon milyen más modern tevékenység lenne erre képes? Következésképp fenntartom, hogy a helyesen művelt sport igenis az erényetika gyakorlásának változatos lehetőségeket nyújtó arénájává válhat.

Hogyan alkalmazható az erény etikája a sport világában? Nyilván nincs mód erről részletesen értekezni itt, az alábbiakban azonban röviden összefoglalom az alkalmazási lehetőségeket és megvalósulásuk módjait. A sportolás a kiválóság megszerzését célzó belső dinamikája révén kiváló terepévé válhat bizonyos erények gyakorlásának - ennek néhány módja a következő:

Önkontroll

Egy angol közmondás szerint „az asztalnál és a játékban ismerszik meg az ember". Vagyis épp akkor mutatkozik meg leginkább valakinek a jelleme - vagy ha tetszik, önuralmának mértéke -, amikor a játék hevében kiderül, hogy mennyire képes akaraterejével vagy önuralmával kordában tartani ösztönkésztetéseit. Természetesen nem azt állítjuk, hogy a játéktéren tanúsított viselkedése határozza meg azt, hogy az életben hogyan teljesít, de azért van összefüggés. Aki a játékban csal, az nagy valószínűséggel az élet más területein is csalni fog; aki pedig a játék hevében önmérsékletet tanúsít - például ellenáll annak a késztetésnek, hogy felpofozza a bírót egy igazságtalan ítélet miatt -, az alighanem a pályán kívül is képes lesz higgadtan viselkedni. A sport többek között ilyen értelemben tekinthető az általános emberi viselkedés paradigmájának.

Hadd idézzem Joseph Ratzinger bíborosnak az 1978-as világkupa előestéjén elhangzott szavait: az esemény körüli felhajtásról szólva München akkori érseke a következőket mondta: „A foci különös varázsát annak köszönheti, hogy meggyőzően egyesíti az alábbi két dolgot. Egyrészt önfegyelemre kényszeríti az embert, az önfegyelem önkontrollt eredményez, az önkontroll önuralmat biztosít, az önuralom pedig szabadsághoz vezet."

A szabályok betartása

Egy adott játékban a résztvevők elfogadnak bizonyos szabályokat és határokat, amelyek a játékot meghatározzák és megadják a maga jellegét: azzá teszik, ami. Ha egy focimeccsen az egyik gyerek felkapja a labdát, és szaladni kezd vele, maguk a gyerekek fogják elsőként észrevenni a szabályszegést, és a bűnös szabálysértőt egyhangúlag lehurrogni, hiszen elrontotta a játékot, nem vette figyelembe a szabályokat, és ezáltal elvette az adott játéktól sajátos jellegét: valami mássá tette, mint ami.

Amiképp Alasdair MacIntyre morálfilozófus kifejtette, vannak a hagyomány által meghatározott közösségek, valamint olyan közösségek is, amelyeket a maguk kidolgozta gyakorlat hoz létre. Az ilyen közösséget a társadalom alkotja meg valamilyen közös tevékenység gyakorlására, s amint a tagok igyekeznek megfelelni a gyakorlatnak megfelelő kiválósági mércéknek, megvalósulnak az adott tevékenységből származó javak. A sportot hozza példának az ilyen gyakorlatra. Továbbá, ahogy MacIntyre kifejti: „A gyakorlat magában foglalja a kiválóság mércéit, a szabályoknak való engedelmeskedést, valamint a jók megvalósítását is. Egy gyakorlatba bekapcsolódva elfogadjuk ezeknek a mércéknek a tekintélyét, és ezzel azt az ítéletet is, hogy e mércék szempontjából nem kielégítő a jártasságom. Azaz alávetem saját beállítódásaimat, választásaimat, preferenciáimat és ízlésemet azoknak a mércéknek, melyek jelenleg és részben meghatározzák azt a gyakorlatot."

A mindenki által betartott játékszabályok közös kötelékben egyesítik a versenyzőket. Amennyiben a szabályokat betartják, a játék szabadságát egyfajta komolyság fogja övezni, és az így keletkező és a játék egészét meghatározó feszültség csak a befejezéssel oldódik fel. Természetesen nem azt állítom, hogy ne lenne nagyon is jelen a sportban a szabályszegés, csupán azt, hogy a sport természete és céljai miatt valamennyi játékostól megköveteli az igazodást. A résztvevők reakcióit szabálystruktúrák és konvenciók szabályozzák. A szabályok betartása (és nem csak a büntetéstől vagy szankciótól való félelemből) még ma is kihívást jelent akaratgyengeségünk miatt, valamint mert nagy kísértés az eszközzel szemben - vagyis hogy jól és becsületesen játsszunk - a célt, a győzelmet részesíteni előnyben, amelynek eredményeképpen (többé-kevésbé lényeges) külső javak seregét szerezhetjük meg.

Szerepminták

Az arisztotelészi gondolkodásban a helyes cselekvést, a helyes érzést és a helyes szemléletet másoktól, nálunk bölcsebb lelkektől tanuljuk meg, akiknek gyakorlati ítélőképessége megbízhatóbb, mint a miénk. Azonban nem elég tudni, hogy mit kell tenni, fontos, hogy meg is tegyük, ugyanis az igazságos ember az igazságos dolgok cselekvése, a mértékletes ember pedig a mértékletes dolgok cselekvése által fejlődik ki, és így tovább.

Ám amint Arisztotelész élesen megjegyzi: „Persze a legtöbb ember nem ezt teszi, hanem a puszta elmélethez menekülve azzal ámítja magát, hogy ő majd csak filozofál, s így lesz belőle erkölcsös ember; pedig így csak azt éri el, amit az a beteg, aki az orvos tanácsát figyelmesen meghallgatja ugyan, de semmit sem tesz meg abból, amit az orvos rendelt neki. Valamint annak a betegnek, aki így gyógyítja magát, nem lehet rendben a testi egészsége, éppúgy nem lehet rendben annak a lelki egészsége sem, aki így filozofál."

Pontosan ezért hangsúlyozták a filozófusok, hogy a sport az erényfejlődés kiváló terepe lehet: lehetőséget nyújt a jó és a rossz nyilvános gyakorlására. A sporttevékenység viszonylag kontrollált és időnként mesterséges helyzeteket hoz létre, amelyekben a sportoló fiatalok nemcsak kipróbálhatják az erkölcsös cselekvést, hanem végig is gondolhatják és az érzelmek szintjén is megélhetik. Éppen ezért az edző szerepe kulcsfontosságú.

Ezen a ponton meg kell jegyeznünk, mennyire fontos, hogy a fiataloknak legyenek egészséges példaképeik, akiket követhetnek. A professzionális sport a hősök világa is egyben - a sztársportolókra felnéznek a gyerekek. Pontosan ezért az elitsportolóknak társadalmi felelősségük, hogy az átlagnál magasabb mércét kövessenek a viselkedés és a jellem tekintetében. Magasra tesszük a lécet, és többet várunk el az ilyen sportolóktól, mint másoktól. Ugyanakkor a hírnév, az óriási társadalmi presztízs és az ezzel járó anyagi megbecsültség is indokolttá teszi a magasabb mércék elvárását.

2008 augusztusában Orville Gilbert Brim sportpszichológus, a Look at Me! The Fame Motive from Childhood to Death [Nézz rám! A hírnév indítéka a gyerekkortól a halálig] című könyv szerzője a New York Timesnak adott interjújában azt fejtegette, hogy a híressé válás a legtöbb sportoló számára nem az első számú motiváció. Kutatásai szerint inkább az ösztönzi őket, hogy kihozzák magukból a legjobbat. Cikkében Nadia Comăneci tornásznő megjegyzését idézi: „Nem azért versenyeztem, hogy beírjam a nevemet a történelembe; a legjobbat szerettem volna kihozni magamból!" Láthatjuk, újra megjelenik a kiválóságra törekvés fontossága.

Habár a professzionális sport világában sajnos sok a semmirekellő alak, a fiatalok számára akad számos pozitív példakép is, akiknek nemcsak a győzelem a fontos, hanem az is, hogy önzetlenül viselkedjenek. Ezt tehetik úgy, hogy segítséget nyújtanak sebesült versenytársaiknak, szándékosan kerülik azokat az alkalmakat, amikor lesérült ellenfeleik kárára nyerhetnének, vagy például gyakorolják a becsületesség erényét, és jelzik a bírónak, amikor nem vette észre, hogy megszegtek egy szabályt. Sok ember az ilyen helyzetet nyilván arra használná, hogy jogtalan előnyökhöz jusson. Ám a sportolók döntő többsége - annak ellenére, hogy nagyon sok forog kockán - nem hajlandó csalni, többek között ezért nem tévedünk, amikor azt gondoljuk, hogy az átlag fölött állnak.

Csapatszellem

Gyakran hallani, hogy a sportban a versengésen van a hangsúly, ami pedig az egoizmust táplálja. Némi logikával beláthatjuk, ez egyoldalú leegyszerűsítés. Hiszen mi más lenne a sportjáték, ha nem egyfajta felhívás, hogy ezennel tegyük félre világnézeti és faji különbségeinket, és közösen törekedjünk a győzelemre? A verseny együttműködést kíván. A sportmérkőzések egyszerűen nem működnének, ha a fair playnek nevezett közös szellemiség hiányozna. A csapatsport pedig ellehetetlenedne csapatszellem nélkül, amely a játékosokat arra készteti, hogy egyéni érdekeiket rendeljék alá a csoportérdeknek.

Egyéb erények

Habár a sportolónak egyértelműen szüksége van olyan erényekre, mint a fegyelem, az elszántság és az állhatatosság, mivel erőfeszítései egy konkrét célra irányulnak, bátorság és bölcsesség is szükséges annak eldöntéséhez, hogy milyen mértékű kockázatot érdemes vállalni a sportéletben, amely általában csupán mikrokozmosza a teljes életnek, az embernek kirendelt idő teljes végigélésének. Nagy bölcsességet és fejlett morális képzelőerőt igényel annak meglátása, hogy bizonyos serdülőkorban vállalt kockázatok - például a doppingolás - hogyan hatnak ki egészségünkre a későbbi években. De mindennek az alapja az erényre és a kiválóságra törekvés.

Összefoglalva, amit az erényetikának a sportvilágban való érvényesítéséről eddig mondtam, hadd idézzem ismét Benedek pápának a legutóbbi sportszemináriumunkon elhangzott szavait: „A mai korban, amikor az ifjú nemzedékek nevelése kiemelkedően fontos, az egyháznak továbbra is támogatnia kell az ifjúsági sporttevékenységet, felhasználva a sportban rejlő pozitívumokat - versenyszinten is -, mint amilyen a versenyszellem ösztönzése, a bátorság és kitartás a célok eléréséhez. Ellenben igen fontos nemet mondani minden olyan törekvésre, amely egészségkárosító tevékenységbe, például doppingolásba hajszolja a sportolókat. A katolikus vezetők munkatársaikkal együttműködve az ifjúság szakavatott segítőiként kell hogy közreműködjenek a fiatalok sporttehetségének kibontakoztatásában, vigyázva, hogy eközben ne szoruljanak háttérbe azok az emberi kvalitások és keresztény erények, amelyek nélkül érett személyiség nem képzelhető el."

3. A paradigmaváltás végrehajtása

Amint láttuk, a ma uralkodó transzhumán paradigmára az jellemző, hogy nincsen középpont, nincsen hierarchikus rendszer, olyan, mint a rizóma gyökérrendszere mélység, azaz bázisgyökér nélkül - következésképpen értelem nélkül. Az új paradigma megteremtésének első lépéseként szilárd horgonyt kell biztosítani az embernek, talajt, ahol megvetheti a lábát.

Caritas in veritate című enciklikájában XVI. Benedek pápa megjegyzi: „Isten nélkül nem tudja az ember, merre kell mennie, és nemegyszer annak a megértéséről is megfeledkezik, kicsoda is ő valójában [...] Az a humanizmus, amely kirekeszti Istent, embertelen humanizmus. Csak az Abszolútum felé nyitott humanizmus vezethet minket a társadalmi és polgári életformák támogatásában és megvalósításában a struktúrák, az intézmények, a kultúra és az ethosz területén, olyan humanizmus, amelyben oltalmat lelhetünk azzal a veszéllyel szemben, hogy divatok és a pillanat foglyaivá váljunk."

Az egyes korok uralkodó paradigmáinak felvázolásakor láthattuk, hogy minden paradigmának vannak pozitív oldalai. A kiválóság tisztelete, valamint a minden dolog természetében vagy lényegében benne rejlő teloszra való ráhangolódás - ezek olyan értékek, amelyek felélesztése hasznunkra válhatna. Az emberi személy természetéről értekezve 2010-ben Benedek pápa a következőket mondta: „Ma azonban a természetet puszta mechanizmusnak tartjuk, amely nem tartalmaz önmagában semmiféle erkölcsi imperatívuszt vagy értékorientációt, önmaga válik saját orientációjává..."

Ami a középkor istenközpontú paradigmáját illeti, igen jótékony hatású lenne feléleszteni a teremtményi mivolt és az ebből következő korlátok tudatát. A reneszánsz korból érdemes lenne újra magunkévá tenni a galant homme kiegyensúlyozottságát, aki testét és szellemét egyformán ápolta, és igyekezett a hitet és a tudást összhangba hozni. A transzantropológiai korszak pedig ráébresztett, hogy az emberközpontú paradigma kevés, mert az ember szomjazik a transzcendensre. Ugyanakkor ahelyett, hogy megkísérelnénk meghaladni ember mivoltunkat a metatest vagy a metaintellektus kifejlesztésével, törekedhetnénk az emberi egzisztencia spirituális dimenzióinak mélyebb megértésére az európai spirituális örökség felélesztésével, amelyet a mai ember csodálatos gazdagsága ellenére legtöbbször gondolkodás nélkül lecserél valami sokkal sivárabb szemléletre. A „rizómakultúra" pozitív hozadéka viszont a másoktól való függés, a kapcsolatiság megnövekedett tudata, amely segíthet legyőzni az emberi autonómia tévhitét, miszerint az embernek saját erőből és önmagáért - mások által nem befolyásolva - kell fejlődnie.

Ez alapvető tévedés, magyarázza XVI. Benedek, hiszen az ember énjét másokkal való viszonya határozza meg. „Lényegi tény, hogy az ember csak a másikkal együtt válik önmagává. Az Én a Te által válik Én-né. Dialógusra teremtetett, arra, hogy szinkrón és diakrón közösségben legyen másokkal. Csakis a Te-vel és a Mi-vel való találkozás révén nyílik meg az Én önmagára."

Az uralkodó paradigmákat a közösség kulturális háttere és a történelmi pillanat kontextusa egyaránt alakítja. Egyes társadalomtudósok szerint az erényetika paradigmájának térnyeréséhez az alábbi feltételeknek kell teljesülniük: legyenek olyan pedagógusok, akik oktatják és ezáltal terjesztik a paradigma filozófiáját; olyan laikus csoportok, amelyek azonosulnak a paradigma filozófiájával; olyan energikus vezetők, akik bevezetik és támogatják az alternatív paradigmát; olyan professzionális szervezetek, amelyek legitimálják a paradigmát; legyen médiatámogatás; legyenek szerkesztők és újságírók, akik propagálják az adott gondolatrendszert; végül pedig legyenek olyan kormányszervezetek, amelyek hitelesítik az új paradigmát.

 

Összegzés

Nagy általánosságban végigkövettük, hogyan tükrözi egy adott kor világnézetét a sporttevékenységekhez és a sportcsillagokhoz való viszonyulás. Ezzel kialakítottunk egy képet arról is, hogy az ember hová tart, mi táplálja a metatest létrehozásának vágyát, amely közeli rokonságot mutat a doppingolással és a korszerű biotechnikák használatával (vagy a velük való visszaéléssel). Láttuk, hogy a dopping lejáratására irányuló törekvések szükségesek, de nem elégségesek. Egy mentalitást kell megváltoztatnunk, és ehhez nem elég a tiltás, pozitív motiválás is kell. Nemcsak büntetésre van szükség, hanem pozitív példaképekre; megelőző nevelésre éppúgy, mint ellenőrzött tesztelésre. Mindennek fényében paradigmaváltást javasoltunk a sport világában, konkrétan az erényetikára való áttérést, amely az élet minden szintjén egyesíti az erénygyakorlást a kiválóságra való törekvéssel - mely utóbbi mindig is jelen volt, a sporttevékenységekben éppúgy, mint az ember mélyebb vágyaiban.

Azzal szeretném befejezni, hogy felteszem a kérdést: vajon nem történik-e máris egyfajta paradigmaváltás? Talán újra kellene gondolnunk a pekingi paralimpia sikerét, ahol a kínai közönség - a lakosság tetemes része nem tudta megvenni az olimpiai játékokra szóló belépőt - csak úgy özönlött a stadionokba, hogy szurkolhasson a paralimpikonoknak. Egy olyan országról beszélünk, ahol nem tisztelik az emberi jogokat, ahol egy családban csak egy gyermek születhet. Ennek következtében bizonyos vélekedések szerint a gyermek túlélése akkor biztosított, ha tökéletesen egészséges csecsemő, lehetőleg fiúgyermek születik. Mindennek ellenére ugyanebben az országban a lakosság felvásárolta a jegyeket és megtöltötte az óriási stadionokat, hogy a paralimpikonok nemzetközi versenyét nézhesse - olyan sportolókét, akiket messze nem lehet „ideálisnak" tekinteni, hiszen hiányzik az egyik karjuk vagy lábuk, vagy kerekes székhez vannak kötve.

A paralimpia népszerűsége olyan magasra szökött Kínában, hogy azt beszélték, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság aggódik, hogy a paralimpia népszerűsége nő, míg az olimpiáé csökken. Nem hiszem, hogy ez igaz volna. Azt azonban igen, hogy a paralimpiai játékok megvalósítják saját mottójukat, azaz „inspirálják és lelkesítik" a világot azzal, hogy lehetővé teszik a kiválóság elérését a paralimpikonoknak. A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke, Sir Philip Craven, aki 2009-ben részt vett vatikáni sportszemináriumunkon, a következőket mondta: „Ne mondjuk, hogy a paralimpikonok »bajnokok akadályoztatásuk ellenére«, hiszen pontosan ezeknek az akadályoknak a legyőzésével váltak bajnokokká!"

A világban éppen elég csaló van. Semmi szükség arra, hogy ilyeneknek szurkoljanak a sportrajongók kedvenc sportversenyeiken. Szívesebben látnak ők is igazi emberi nagyságot: emberi kiválóságot magas fokon! Az emberek mindig is szerették a sportot, átláthatósága és kiszámíthatatlansága miatt, és ez a jövőben is így lesz. Bár lehet, hogy Oscar Pistorius kivételével név szerint nem fogunk emlékezni a paralimpikonokra, ezeknek a sportolóknak a nagysága - akik nehézségeik ellenére és éppen azok által lettek bajnokok - belevésődik az agyunkba és a szívünkbe. Ezek a sportolók az emberi szellem nagyságáról tanúskodnak, és ezt igen vonzó és inspiráló módon teszik. Az emberi szellem nagysága pedig pontosan az a kiválóság, amelyet az erényetika szeretne a sportban és a sport által előmozdítani

Szerző: Kevin Lixey LC (fordította: Tóth Sára)

A szerző katolikus pap, a Krisztus Légiója közösség tagja, az előadás születése idején a Világiak Pápai Tanácsa „Egyház és Sport" tagozatának vezetője.A fenti szöveg a brüsszeli Nemzetközi Sport Fórumon 2010. június 2-án elhangzott előadás szerkesztett változata. A fordítás forrása: www.laici.va

A cikk a Jezsuita Kiadó Embertárs folyóiratának 2015/4. számában jelent meg (utánközlés a kiadó engedélyével).

Kapcsolodó cikkek

Ajánlott könyveink!

KÖNYVAJÁNLÓ: Sportágspecifikus sporttáplálkozás (szerző: Tihanyi András)

KÖNYVAJÁNLÓ: Sportágspecifikus sporttáplálkozás (szerző: Tihanyi András)

Az új, Sportágspecifikus sporttáplálkozás című könyvben a MOB által kiválasztott 21 sportágra kidolgozott részletes javaslatok (étrend-kiegészítés, étrendi minták, gyakorlati útmutató, javasolt és kerülendő élelmiszerek stb.), teljesítményfokozás, utazási tanácsok, sport hőségben és hidegben, izomtömeg növelés, befogyasztás, az étrend időzítése, sportitalok, szénhidrát töltési technikák, biológiai ritmusok és számos más, praktikus, gyakorlatias téma található. Teljes cikk megtekintés

EDZÉSÉLETTAN könyv (Radák Zsolt)

EDZÉSÉLETTAN könyv (Radák Zsolt)

A kiadvány nemcsak terhelés-élettani könyv, hanem az edzésmódszerek hátterére és okaira is keresi a választ és módszereket is ajánl az edzéscélok megvalósításához. Részletes információkat ad az alapvető sejtfolyamatoktól az izomrendszer bemutatásán át az alkalmazkodás, fáradtság, képességfejlesztés, sporttáplálkozás, prevenció és sportgenetika témakörén keresztül a testedzés és öregedés összefüggéséig. Teljes cikk megtekintés

KÖNYV: A test izomzatának edzése

KÖNYV: A test izomzatának edzése

Ne akarjon úgy edzéseket vezetni valaki, hogy a gyakorlatok, az edzések anatómiai, élettani háttere ismeretlen számára. Az ismeretlen mindig veszélyeket tartogat, főként a végrehajtás részvevői részére. Amit az Edző mond, az „Szentírás”, hiszen Ő a szakember. Ez bizalom és egyúttal kiszolgáltatottság is a sportoló részére, ami az Edző felelősségét helyezi előtérbe. Teljes cikk megtekintés

Bejelentkezés

Regisztrálok Elfelejtettem a jelszavam

Szavazás

SPORTTÁPLÁLKOZÁS

SPORTTÁPLÁLKOZÁS

Egy étrend-kiegészítő cég sporttáplálkozási tanfolyamot szervez. Egy orvosi tápszert forgalmazó cég roadshow-t tart sporttáplálkozás témában. Kaphatunk-e hiteles információt egy ilyen rendezvényen? Kaphatunk-e elfogulatlan szakértelmet? Jó lenne ha igen, és Ön szerint?





Sportsérülések

Bokarándulás, bokaszalag sérülések

Bokarándulás, bokaszalag sérülések

A leggyakoribb sportsérülés, futás vagy ugrás közben a talajra érkezéskor a boka kifordul, többnyire a külboka közelít a talajhoz, ritkábban a belboka. Leggyakoribb és típusos kosárlabdázóknál, de a többi csapat-labdajátékban is gyakori. Jellemzően a szalagok sérülnek különböző mértékben, de ugyanilyen módon csont-, ín- és egyéb képletek sérülése is kialakulhat Teljes cikk megtekintés

A könyök törései

A könyök törései

A könyöktáj törései küzdő és technikai sportokban gyakoribbak, jellemzőjük, hogy a legprecízebb kezelés után is funkciózavar (mozgáskorlátozottság) maradhat vissza Teljes cikk megtekintés

Achilles-ín szakadás

Achilles-ín szakadás

Legtöbbször hirtelen mozdulat, elrugaszkodás, kitámasztás közben az ín elszakad. A sérülés mindig valamilyen okból meggyengült ínon alakul ki (pl. krónikus túlterhelés, előzetes szteroid injekció). Teljes cikk megtekintés

Zúzódás, húzódás, rándulás

Zúzódás, húzódás, rándulás

A labdarúgás világszerte az egyik legnépszerűbb sport. Becslések szerint 1000 óra játékidőre 10-35 sérülés esik. Az összes sérülés 60-80 százaléka az alsó végtagokon fordul elő. Mik az okok, kiket milyen sérülés fenyeget? Teljes cikk megtekintés